A menstruációs szegénység – menstruációs kehely

Nőként sokszor arra panaszkodunk, milyen rossz nekünk a folyamatos havi baj. Hiszen megkeserítheti a nyaralást, alhasi fájdalmak gyötörhetnek és abban a pár napban alaposan meg kell gondolnunk, hogy milyen ruhát viseljünk.

Abba viszont bele sem gondolunk, hogy vannak, akik örülnének, ha “csak” ennyi problémájuk lenne.

 

Magyarországon a nők körülbelül harminc százalékát érintheti a menstruációs szegénység. Bár az gondolnánk, hogy ez főleg a kisebb, szegényebb falvakban fordul elő, azonban egyre több nagyvárosban is lehet hallani erről a problémáról.

 

Sokan nem tudják megvenni azokat a higiéniai termékeket, amelyek elengedhetetlenek a piros betűs napokon, így vagy vattát használnak, vagy állásukat kockáztatva nem mennek be dolgozni. De tanulóknál sem ritka, hogy az erősebb napokon inkább kihagyják az iskolát, nehogy szégyenben maradjanak egy esetleges átázás miatt. Olyan is akad, aki bevásárlóközpontból szerez WC papírt erre a célra.

 

A legrosszabb és legelkeserítőbb viszont az, hogy egyes nők zsepigombóccal, zoknival igyekszik csökkenteni a vérzés mennyiségét, ennek pedig súlyos következményei lehetnek. Ezek a dolgok gyulladást, fertőzést okozhatnak a hüvelyben, így nem ritka, hogy ezzel keresik fel a sürgősségi osztályokat. Ha pedig nem fordulnak időben orvoshoz, úgy meddőség is lehet a következménye.

 

Sajnos Magyarországon még a mai napig meglehetősen tabu témának számít a menstruáció, így nem csoda, hogy a menstruációs szegénységről szinte semmit nem hallani. Ezáltal sokan titkolják, hogy mennyire rászorulnának a segítségre. Előbb állnak sorba a nők ruhákért, vagy ételért, mintsem higiéniai termékekért. Rengeteg helyen nem engedhetik meg maguknak a nők, hogy egy hónapban két-háromezer forintot menstruációs termékekre fordítsanak, így törölközőt és más egyéb anyagokat használnak a nehéz napokon.

 

A menstruációs kehely hasznossága

 

Egy menstruációs kehely hatalmas segítség lehet azoknak a nőknek, akik szűkös anyagi körülmények között élnek. Ugyanis csak egyszer kell megvenni, és akár 12 órán keresztül is bent maradhat anélkül, hogy cserélni kellene. Ha rendeltetésszerűen használják és tisztítják, akár tíz évig is kiszolgálja gazdáját. Mindemellett környezetbarát megoldás is.

 

Ha szívesen adakozol, akkor gondolj a menstruációs szegénységre is, hogy mekkora segítség lehet egy nőnek egy menstruációs kehely. Számos oldalon utána tudsz olvasni, hol lehet leadni ilyen adományt.

 

2020-08-07T15:05:39+00:00 2020. augusztus 7.|Kategóriák: Egyéb|